Iskolánk diákjai számára mindig is nagy fontossággal bírtak a labdarúgó edzések. 2012 óta a játékosok nagy örömére nem csupán a diákolimpia versenyek keretében játszhatnak néhány mérkőzést évente, hanem a Komárom-Esztergom megyei labdarúgó bajnokságban is megmérettethetik magukat a fiúk. A 2012/13-as bajnokságban a felnőttek mezőnyében versenyeztünk csupán, majd a következő idényben a felnőtt mellett a tartalék bajnokságban is elindultunk. Ebben az idényben azonban kiderült, hogy nincsen elég játékosunk ahhoz, hogy a hazautazások, osztálykirándulások és egyéb iskolai programok alkalmával két csapatot is ki tudjunk állítani, így a 2014/15-ös idényben ismét egy csapattal neveztünk, ezúttal csupán a tartalék bajnokságban. A csapat mérkőzéseiről a kemlsz.hu oldalon lehet folyamatosan tájékozódni. A hazai mérkőzésekre a szurkolókat a játékosok szeretettel várják.
Az idei évben három szakember tart labdarúgó edzéseket. Osvald Zsolt külsős edzőként a bajnokságban szereplőknek, míg Hornyák Lajos és Barnabás testvér a fiatalabb, egyesületi igazolással nem rendelkező sportszeretőknek tart foglalkozásokat. Az edzésekre folyamatosan várják az érdeklődők jelentkezését. (Az edzések időpontjai az oldalon megtalálható táblázatban olvashatók.)
A megyei bajnokság mellett játékosaink idén is elindulnak mindhárom korcsoportban kispályás labdarúgásban a diákolimpia versenyein, az amatőr játékosok számára kiírt Coca-cola kupán és az esztergomi labdarúgó tornákon.