Az esztergomi ferences közösség új tagjaként nekem is illik előre köszönnöm, még akkor is, ha nem először vagyok itt, s ha rajtam kívül talán csak egy-két rendtársam mondhatja el magáról, hogy negyven év alatt harmadszorra került újra Esztergomba. Jól emlékszem arra, amikor először idejöttem diákként. (Előtte már többször is vendégeskedtem itt.) Emlékszem az első estére és arra, kik és hogyan fogadtak. De az akkor itt lakó és dolgozó rendtársak közül ma már csak hárman élnek… Amikor másodszorra kerültem vissza, tanárként, minden egészen más volt már, és más volt akkor is, amikor tizenegy év után máshová helyeztek. Huszonegy év távollét után, amikor harmadszorra visszakerültem már csak egy olyan tanár kollégát és három olyan munkatársat találtam itt, akivel annak idején együtt dolgoztunk… Micsoda változások! Ennek ellenére mégis ugyanabba az iskolába kerültem vissza, és noha (remélhetőleg) én magam is változtam, mégis ugyanaz az ember tért ide vissza.
Ez az élet: változás és megőrzés egysége. Ha megnézzük a biológia vagy a történelem világát, azt látjuk, hogy a változás gyakran éppen az élet, a megőrzés érdekében történik. De ezzel szembesülünk saját életünkben is: ha ugyanazok maradnánk, az megrekedést jelentene egy bizonyos szinten, ha azonban csak változnánk, elveszítenénk önazonosságunkat. Vannak persze külső hatásokra adott reakcióként értékelhető változások is, de az élet mégis ugyanaz akar maradni. Vagyis meg kell maradniuk a lényeges dolgoknak, az értékeknek, melyek ugyanazzá tesznek egy személyt, egy közösséget, egy helyet.
Mik azok a lényeges dolgok, értékek, melyeknek ugyanazoknak kell maradniuk, és amelyek megmaradását kell szolgálnia mindenféle változásnak a mi iskolánk esetében?
Ilyenek például, hogy iskolánk továbbra is értékrenden és keresztény értékrenden alapuló intézmény marad, ahol nemcsak a tanulmányi eredmények számítanak, hanem az emberi értékek is; hogy továbbra is egyike lesz annak a néhány iskolának, ahol csak fiúk tanulnak; hogy továbbra is fontos szerepet tölt be a kollégium, vagyis fontos szerepet kap a nevelés, közösségépítés; hogy megmarad a szokásos és eddig bevált iskolai-kollégiumi rend; hogy az intézmény mellett élő ferences közösség az iskola rendelkezésére bocsátja munkáját, erejét, és hiteles szerzetesi élettel, jeleníti meg a keresztény értékrendet, csakúgy, mint a családos munkatársak, a maguk életállapotában. Helyszűke miatt mást most nem is említek. Csak remélem, hogy így valósul meg az élet: a változás és a megőrzés egységeként, és hálásan mondjuk majd érte: „Laudetur Jesus Christus!”
P. dr. Varga Kapisztrán OFM lelki igazgató
